Hát mondd ami fáj, az a múlt, a miénkHiába nézel fel az égre!És sírsz, odafent nem hallja az ég.Hiába minden, úgyis vége!Hát mondd ami fáj, az a múlt, a miénkHiába nézel fel az égre!És sírsz, odafent nem hallja az ég.Úgyis vége!

Kicsikét szűk a világ nekem,Keresem benne még a helyem,Nem látom tisztán a holnapot,Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!

Sorsom a kezemben, kérdem mit tegyek,mért kell nekem küzdenem, azért, hogy jobb legyek. 

Szavak nélkül szállva, a helyes utat kutatva,az összes leírt sorban, önmagát bemutatva.Az álmaiban élhessen, ezért bármit feladna,minden határ nélkül, szárnyalva a szabadba. 

Segítséget kérnék, de a büszkeség nem engedi,szemellenzőt viselek, mi a valóságot elfedi.Legrosszabb az egészben, nem látom kiutat,egy befoltozott szívem van, ami folyton kilyukad.  

"Annyira fáj hogy, nem lehet a kezed a kezemen, örökké, A szíved a szívemen, a nyom, ami elkísér, mielőtt mennél.Annyira fáj hogy, nem lehet az időt megfogni, ha kérem, Bármire képes lennék érted, ha fordul az érem."

Anya, mondd el, miért nem hívtál?Anya, rossz, hogy kitagadtálTudod felnőttem már és a szívem még fájNem kellesz, már így jó, Anya

SZERETNÉM ÚJRAÉLNI SZÁZSZOR, TARTSON ÖRÖKKÉ A LÁNGEGYÜTT ÚJRA ÉLNI SZÁZSZOR MINDEN ŐRÜLT PILLANATÁTMERT VELED EGY PERC ÉGIG EMEL, HOVA NEM KÍSÉR EL MÁSEZ AZ ÁLMON TÚLI ÁLOM, TALÁN EZ A MENNYORSZÁG

Százszor fogalmaztam át e lapotSzázszor gondoltam át, mit írjak NekedSzámítok rá, hogy választ nem kapokSzáz év múlva sem érem el a kezed

Nem menekülök el, inkább elvérzemGyere csak nem félek a harctól semFolyton csak keresem, de késő márVidd a szavam neki bárhol jár