Sors. Végzet. Szerencse. Az ember börtöne. Az emberek múlatják az időt, élvezik az élet adta lehetőségeket. Kávét vagy teát, jobbat vagy balt. Mintha számítana. Mindannyian csak forgunk a keréken. Van egy mód, hogy távol maradjunk a keréktől. Nem a fiatalság az. Nem is a szépség vagy igaz szerelem. Én tudom, hogy maradjak tőle távol. Én irányítom a sorsomat. Túléltem, mert tudom, hogy muszáj tönkre tenni bárkit, bármit, még azt is, amiket szeretsz, hogy az istenek kegyesek maradjanak.

„Talán nincsenek megfelelő pillanatok, megfelelő pasik, megfelelő

válaszok. Talán csak ezt kell mondanod, ami a szívedet nyomja.”

Annyira rendbe szeretném hozni a dolgokat, de minden ösztönöm azt súgja, 

hogy legyek óvatos. Amiről nem tudsz, az nem fáj.

Ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad, nem foglak zaklatni többet.
Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna.